Fodor Miklós – fuvola, furulya, ének
Sokoldalú művészegyéniség, költő, esszéista, kritikus, fuvolista, zeneszerző, zenetanár. 2003 óta foglalkozik XX–XXI. századi magyar költők műveinek megzenésítésével, zenés interaktív gyerekműsorok írásával és előadásával, magyar és ír népzenei feldolgozásokkal különböző saját alapítású zenekarokban (Túlpart, Irish Wave, Membrán, Ellenanyag).
A Túlpart együttessel két lemeze is megjelent, kiadás alatt a harmadik. Esszéi, kritikái, versei 2000-től jelennek meg irodalmi folyóiratokban: Hitel, Kortárs, Magyar Napló, Győri Műhely, Napút, Palócföld, Bárka, Ambrózia
és mások.
Brátán Vera – ének, furulya
Énekes, tipográfus-dizájner. Gyerekkori zenetanulmányai után már felnőttként tanult klasszikus hangképzést, folyamatosan képzi magát. 2006-tól tagja
a Lighthouse zenekarnak, mely finom zenei megközelítésű, kelta és magyar népzenei gyökerű világzenét játszik. Velük két lemezt készített, neves szólistákkal dolgozott, népdalfeldolgozási versenyt nyert, dalaikat több országos rádió rendszeresen játssza. Különböző formációkban több száz alkalommal csendült már fel érzékeny, lélekteli éneklése külföldi és magyar koncerttermekben, templomokban, klubokban, fesztiválokon, kiállításmegnyitókon és tévéfelvételeken.
Mády Kálmán – ütőhangszerek
A fúziós jazz és a népzene világából érkezett, ahol egyéni stílusú dobos- ütőhangszeresként van jelen. Már korai éveiben szerepelt nemzetközi jazz fesztiválokon, Dunquerque-ben, Karlovy Varyban. Meghívásai révén a legismertebb hazai előadókkal is játszhatott (Grencsó István, Lantos Zoltán, Gerendás Péter, Varga János és mások), de saját projektje is díjnyertes lett. Közel húsz lemezen szerepel előadóként, többen társszerzőként is. Zenei megközelítése számos dobfesztivál meghívást is eredményezett (Dobosok Farsangja, Dob-Ban fesztivál). Kreatív alkatánál fogva szívesen csatlakozik újító szellemű társulatokhoz.